Smite, az új élmény

Smite, az új élmény

A MOBA jellegű játékok már évek óta dominálják az online játékok világát. Indult mindez a DOTA elkészítésével, amely még a WarCraft 3 platformját használta alapul. Nem kellett viszont sok időnek eltelnie, hogy a játék kinője a Blizzard által biztosított terepet és megjelent a LoL illetve a DOTA 2, amelyek már újfajta élményt biztosítottak a játékosok számára.

Smite

Legújabb kistestvérük a Smite, amely ugyan már pár éve a piacon van, még is most kezd erőre kapni, viszont megreformálta a MOBA alapjait. Mindez köszönhető egy újfajta megközelítésnek és az ebből eredő változtatásoknak a tradicionális MOBA elképzelésében. A játékosok ezentúl közvetlen közelről szemlélhetik és irányíthatják kedvenc karaktereiket, akik mind különböző vallások és mitológiák ikonikus alakjait hivatottak megeleveníteni. A játék iránti érdeklődés és annak sikere hamar növekszik és a jelenlegi harmadik szezonban a Smite Pro League 100 000 dollár nyereményt oszt szét játékosai közt.

Hogy ez a fajta újítás mennyire lesz domináns a következő pár évben az ugyan talány, az viszont biztos, hogy felfrissítő a változatosság, amelyet a Smite fejlesztői kínálnak.

Smite

Hozzászólások

geex.hu

E-sport hírek a League of Legends, Counter-Strike és a
Hearthstone világából. PC és konzoljáték hírek, Cosplay.



Legújabb cikkek

Tweet-ek

Tavaszi MondoCon - Programok - https://t.co/VtqCvFV2Iq https://t.co/1hPVgD4p1V
CTM - Top 2 interjú és pakli - https://t.co/tmjWbH6l2S https://t.co/ZKZP1ZG2AZ
Egyedi Metin szerver készül - https://t.co/bRrjeANLdX https://t.co/ozuOFrxwa7

Flickr képek