PUBG – legyűrte a CS:GO-t

Hihetetlen népszerűségnek örvend a legújabb túlélő-Battle Royal alapú játék, melyben egyedül vagy csapatban kell átvészelni egy nagyon véres csatát.

A márciusi megjelenése óta az Early Access-ben, már közel négymillió játékost vonzott magához a Playerunknown’s Battlegrounds. A játék lényege, hogy mindenki egyenlő esélyekkel indulva választja ki célpontját, ahova érkezik a hatalmas, kietlen szovjet szigetre, ahol aztán magára aggatva a legjobb tárgyakat próbálja meg a saját stílusában megnyerni a játékot.

A Bluehole terméke, az elmúlt egy hónapban is hihetetlen számokat produkált – a toplistán sikerült egy olyan játékot maga mögé utasítani, melynek létezése már több mint egy évtizeddel ezelőtt is nagyobb jelentősége volt, mint a PUBG műfajának jelenleg. ( Természetesen a CS:GO még nem létezett akkor, azonban az elődei már bőven )

pubg
Az első helyezett természetesen a League of Legends egyik legnagyobb konkurense, a szintén ingyenes Dota2 több mint félmillió aktív játékossal az elmúlt 30 napban. Mögötte második 239 ezerrel a PUBG, mely alig három hónapja létezik. Előtte a H1Z1 volt a zsáner csúcsán.

Csupán ezerrel, de lemaradva, a veterán öreg, az esportok egyik ősatyja, a Counter-Strike, annak is legfrissebb installációja, a Global Offensive, 238 ezer aktív játékossal.

Nem tudni, hogy a PUBG népszerűsége megmarad-e, és képes lesz-e konstans fenntartani az érdeklődést, vagy jelenleg az újdonság, és a Battle Royale játékok közül is kiemelkedő minősége ( a bugoktól most eltekintve, játékmechanikailag ) hatása szépen szertefoszlik, de az már egészen biztos, hogy nem kis teljesítmény volt egy ilyen széles körben népszerű játékot maga mögé utasítani.


Ajánlott cikk:

Kiszivárgott képeken az új tárgyak

Hozzászólások

geex.hu

E-sport hírek a League of Legends, Counter-Strike és a
Hearthstone világából. PC és konzoljáték hírek, Cosplay.



Tweet-ek

Mit ajándékozzunk egy LoL játékosnak? - Kata In Wonderland - - https://t.co/7AgUOKW2ks https://t.co/cVPYotBFbk
Egy teljesen felesleges interjú, promóciós céllal - NoLife - https://t.co/OjkLo1ySAH https://t.co/GWKagJ8Rrv

Flickr képek