MOBA játékok, amiket legyűrt a LoL

Sok helyzetben, mikor kijön egy új MOBA az első kérdések között feltűnik a legkínosabb: vajon képes lesz-e életben maradni a League of Legends mellett? Volt, aki megpróbált újítani, de csúfos vége lett.

Kiemelném a legelején, hogy nem csak a League of Legends az egyetlen MOBA, és a többi játék bukásához nem feltétlen a létezése és sikeressége járul hozzá – ez felelőtlen kijelentés lenne. A cím inkább arra utal, hogy a próbálkozások ellenére is a LoL maradt a legsikeresebb és a kihívóiról azóta se hallani – elmerültek a feledésben, pedig mindkét esetben egy nem rossz játékról beszélünk.

Dead Island: Epidemic

A méltán híres Dead Island sorozat egy érdekes kikacsintása volt – sokan vegyes érzelmeket tápláltak a játék iránt, még az első tesztek előtt is, de végül kialakult egy játékosbázis, akik rendszeresen jártak vissza zombikat és túlélőket ölni. Számomra ez volt az első MOBA, amit kipróbáltam egész életemben, és érdekes élmény volt. Visszaemlékezve nem volt semmi különösebb probléma a játékkal, ráadásul a kooperatív mód benne kifejezetten izgalmas volt – mint egy MMORPG instája, csak kevesebb megkötéssel.

dead island

A helyzet az, hogy ez sem volt elég. Sajnos az ötlet nem volt kellőképp érdekes, hogy fenntartsa az emberek érdeklődését. Ez idő alatt viszont a LoL folyamatosan fejlődött és csak a pozitív hírek áradtak felőle, így nem csoda, hogy több felhasználó szavazott bizalmat a ma már 100 millió játékost számláló üdvöskének.

dead-island-epidemic-beta

A gond az volt, hogy az emberek nem adtak lehetőséget a fejlesztőknek, hogy azok javítsanak a játékon. Ha buggal találkoztak, az életet is kiszívták a játékból a negatív kritikájukkal, aminek következtében a játék megítélése folyamatosan romlott. Pedig első kézből mondhatom, nem volt olyan vészes a helyzet, mint ahogy elmondták.

Infinite Crisis

A Marvel jelenleg meg sem próbál MOBA-t gyártani. Valószínűleg ez a leghelyesebb lépés, bár számukra ott van a „Diablo-klón” féle Marvel Heroes 2016, aminek hősös játékok tekintetében nincsen kihívója.

infinite-crisis

Az Infinite Crisis amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan ment pedig kifejezetten érdekes koncepcióval állt elő. Adott a DC Multiverzum, melyben több Batman, Joker – hehehe – és Zöld Íjász is található, mind egyedi a maga módján. Ezekből király hőskinézetek születhetnének ugye? Nos itt a fejlesztők csavartak egyet a recepten és a kinézeteken felül új képességekkel ajándékozták meg a különböző hősöket.

Természetesen ezen felül is voltak kozmetikumok, melyekre költhettünk pénzt.

infinite-wonder

A probléma szintén az volt, hogy a játékosok nem voltak elég toleránsak és türelmesek a fejlesztővel. Ha találtak egy bugot, akkor meg kellett jelentetni minden létező fórumon, a legrosszabb hangnemben.

A bázis természetesen rohamosan fogyott, aminek következtében a meccskeresési listák hosszabb ideig töltöttek, így rengeteget kellett várni, hogy egy mérkőzésbe kerülhessünk.

A mechanika nem mutatott számunkra különösebben újat, viszont a hősök kifejezetten egyediek voltak. Nem tudtuk azt mondani, hogy „igen, ennek a képességeit innen vették, ezt pedig amonnan” ami egy hatalmas plusz pont.

Ez viszont nagyon kevés volt, hogy a szervereket fent lehessen tartani, így a Warner egy szomorú napon eldöntötte, hogy a játék nem maradhat. Tény, hogy egy közepes játékról beszélünk, azonban mindent ilyen szinten elkaszálni, még mielőtt kinőhetné magát, kifejezetten szerencsétlenül hangzik. Nem fogok ujjal mutogatni, de a játékosok bőven kiveszik a részük egy-egy bukásból.

Dawngate

A legmerészebb és egyben legkevesebb ideig élő játék, melyet a Free-to-Play játékok mumusa, az EA hozott létre, egyenesen azért, hogy kihívják a League of Legendset. Nos, mondanom sem kell, hogy az Electronic Arts sem hitte volna, hogy az Ő bicskája is bele fog törni ebbe a próbálkozásba, hiszen egy óriáscégről beszélünk, akiknek elég bevétele lenne egy ilyen játék teljes körű támogatására.

dawngate

Az egyik fő marketing fogása a játéknak az lett volna, hogy a játékosok kitörjenek a LoL-ban már megszokott metából és újítsanak folyton a játékélményen. Kifejezetten érdekes elgondolás. Sajnos nem volt lehetőségem kipróbálni ezt a játékot, így tapasztalatom nincsen, hogy itt mire gondoltak, de merész húzás lehetett ilyen kijelentésekkel dobálózni két éve.

Hamar rá kellett jönnie az EA-nek, hogy ez nem az a terep, ahol Ők valami kiemelkedőt tudnak alkotni, és jobban teszik, ha időben kihátrálnak, így a LoL 4. szezonjának végén, a Dawngate örök nyugalomra lett helyezve.

dawngate

Lehetséges, hogy a fejlesztők és a kiadó egyszerre hallgatták meg a Warriorst és a nagy lázban rájöttek: valami nagyon nagy van készülőben, és a Riot megállíthatatlanul menetel? A három esetből ennél az egynél szinte biztos, hogy a League of Legends az oka a sikertelenségnek.

Szerintetek mi lenne a kulcsa annak, hogy egy játék megférjen a LoL mellett? Vagy lesz valaha is kihívó, aki letaszítja Őket a trónról?


Ajánlott cikk:

Pre-Season: Növények a dzsungelben és egyéb érdekességek

Hozzászólások

geex.hu

E-sport hírek a League of Legends, Counter-Strike és a
Hearthstone világából. PC és konzoljáték hírek, Cosplay.



Legújabb cikkek

Tweet-ek

Tavaszi MondoCon - Programok - https://t.co/VtqCvFV2Iq https://t.co/1hPVgD4p1V
CTM - Top 2 interjú és pakli - https://t.co/tmjWbH6l2S https://t.co/ZKZP1ZG2AZ
Egyedi Metin szerver készül - https://t.co/bRrjeANLdX https://t.co/ozuOFrxwa7

Flickr képek