Most mindenkiből lehet varázsló – Maguss

Ha nem érkezett még meg a leveled Roxfortból, ne aggódj – Te sem maradsz ki a varázslásból!

A VR mellett az AR is hatalmas teret hódít magának a játékfejlesztők körében – bár előbbi inkább a hardcore játékosokat és a nagyobb platformokat célozza meg, utóbbi sokkal inkább a szabadabb játékélményre koncentrál.

Az Augmented Reality – rövidebben AR – és a VR közötti különbség, az eszközök használati módja. A VR-hoz általában egy, az egész szemet letakaró speciális eszközre van szükség, ami azt az érzést kelti, hogy egy másik valóságban járunk, ahhoz képest, mint ahol valójában tartózkodunk.

Az AR a nevéhez híven – kiterjesztett valóság – pedig a környezetünket változtatja meg, ehhez általában egy telefon szükséges. A Pokemon GO bár nem a legszorosabb példa, AR játéknak számít, hiszen ott van a WC ülőkén az a Pidgeot. Legalábbis a program szerint.

maguss

Egy dán fejlesztőcsapat most szeretne azoknak kedveskedni, akiket el lehet varázsolni egy kis mágiával. A Maguss című játék ugyanis a különböző varázslatokon fog alapulni, valamint a különleges főzetek alapanyagainak gyűjtésén és azok elkészítésén.

Emellett lehetőségünk lesz a Rendbe csatlakozva a csúcsra törni, kazamatákat bejárva új varázsigéket és recepteket tanulni, szörnyekkel harcolni és ami a legérdekesebb – összemérni a tudásunk és erőnk más játékosokkal. Hab a tortán, hogy egy kis Pokémon GO beütéssel ugyan, de itt is nevelhetünk kicsi szörnyeket.

maguss
A játékhoz – ami ingyenes – 50 dollárért lehet jelenleg rendelni speciális varázspálcákat, melyek mind az android mind az iOs rendszerekkel kompatibilisek. Természetesen varázspálca nélkül is lehet varázsolni, de mégis nagyobb móka hadonászni a levegőbe, miközben farkasszemet nézünk a rivális varázslókkal.

Ha érdekesnek találod a projektet, itt támogathatod őket:

https://www.indiegogo.com/projects/maguss-the-mobile-multiplayer-spell-casting-game-magic#/


Ajánlott cikk:

VR Headset – Mobil VR – Tech 10

Hozzászólások

geex.hu

E-sport hírek a League of Legends, Counter-Strike és a
Herathstone világából. PC és konzoljáték hírek, Cosplay.



Tweet-ek

Miért pazaroljuk az időnket LoL-ra? -Kata in Wonderland- - https://t.co/Zz7cAHve4A https://t.co/7SPZOW3cpL
Újabb utalás Doomfist-ra a Blizzard-tól - https://t.co/PqHRu2jwo0 https://t.co/rhmU07NnKd
Nem csak a hősök frissülnek, ismét sok tárgy kap majd átalakítást - https://t.co/IEpBjG4tMD https://t.co/KymlgjXNvE

Flickr képek