Már megint interjú – Már megint Kitty

16 évesen 90 ezer követő nem mondható rossz teljesítménynek, sőt… Már megint Kitty 4 éve foglalkozik videózással, és népszerűsége egyre nagyobb. Fiatal kora ellenére egy érett, őszinte, nem magamutogató lányról beszélhetünk, sok ,,vetélytársával” ellentétben. Feltehetőleg hosszú út áll még előtte, ami a YouTube karriert illeti, és fiatalságából adódóan is sok egyéb változás fogja kísérni őt, de mindenképpen érdemes odafigyelni rá, ha meguntuk a ,,divatlányos YouTubereket” !

kitty

A csatornád már 4 éve indult, akkor még Anime tartalmakkal foglalkoztál. Aztán egyre több vlog tűnt fel, és egy ideje már teljesen átalakult vlogger csatornává. Hogyan alakult ki ez a váltás?

-Röviden és tömören talán úgy tudnám megfogalmazni, hogy 4 éven át így alakult ki a személyiségem egy része. Valahogy “levált” rólam ez a nagymértékű rajongás az animék iránt (ettől függetlenül még most is érdekel a japán nyelv és kultúra) és nem csak én, hanem a videóim tartalma is elkezdett szépen lassan megváltozni. Még mindig vannak emberek, akik bánják ezt a hatalmas mértékű változást, viszont aki eddig örömmel nézte a videóimat, ezek után is remélhetőleg élvezni fogja őket.

A vlogok mellett reakcióvideók és horror gameplayek is találhatóak. Tervezel több gameplay tartalmat is a későbbiekben, vagy megmarad a horror fun-elemnek?

-Nagyon közel állnak hozzám a horror, illetve az MMORPG játékok. Szívesen játszanék ki ilyesféle dolgokat a jövőben, viszont ugye ez több időt is vesz igénybe, egyaránt a szerkesztése és az elkészítése is (legalábbis részemről). Egyelőre inkább a vlog videók fogják alkotni a túlnyomó többséget, de minden bizonnyal lesznek még végigjátszások.

,,Nincs baj a magyar YouTube közösséggel”

A reakcióvideóid sokszor kritikusak (Musical.ly, Kezdő videósok stb), innen érkeztek a legnézettebb tartalmaid is. Mi a véleményed a mai YouTube divatokról és a YT celebekről?

-Sokakat érzékenyen érintett a Musical.ly-s videóm, holott én csak a saját véleményemet fejtettem ki, és vettem fel videóra. Nem szerettem volna ezzel elindítani semmiféle agresszív hullámot, amit néha tapasztaltam a komment szekcióban, csak egy nevettető és szórakoztató videót szerettem volna publikálni, ami egyeseknek nem így jött le. A YouTube-nak megvannak a hibái, tény és való. Viszont úgy gondolom, hogy nincs baj a magyar YouTube közösséggel, legalábbis akiket én ismerek személyesen, vagy videókból, őket kifejezetten kedvelem. Magyar videókat tulajdonképpen nem nagyon nézek, számomra megmaradnak a külföldi videósok, de ettől függetlenül a hazai videó készítők túlnyomó többsége tehetséges.

Mi a legfontosabb és a legnehezebb dolog egy vlog csatorna készítésében?

-Legfontosabb talán (nekem legalábbis), hogy harmóniában tartsam a nézők kívánta videó tartalmakat, és azokat az ötleteket, amiket én tartok ütősnek. Mindkét szempont rendkívül fontos számomra, mert egyértelmű, hogy szívesen gyárt az ember olyan videókat, amiket a nézőközönség kedvel. De ezzel ellentétben figyelemben kell tartani azt is, hogy mi is jól szórakozzunk, miközben elkészítjük az adott tartalmat.

,,Mindig is szerettem jobb kedvre deríteni az embereket”

Említetted, hogy leginkább külföldi videósokat nézel. Kik lennének ők?

-A napokban inspirálóm és példaképem videózás terén, Liza Koshy és Felix Kjellberg (PewDiePie). Felix-et 2012 óta követem és mindig is lenyűgözött, hogy mennyi mindent elért, és az évek során hogyan fejlődött, plusz neki is köszönhetem a mai angoltudásom javát, ami azóta bővül.

Szüleid, ismerőseid, barátaid hogyan fogadják a YouTube tevékenységedet? Fontos számodra a véleményük?

-Lelket tudnak belém önteni olykor azzal, hogy támogatnak, és ez nagyon is sokat jelent. Örömmel fogadta mindenki ezt az egészet, és biztatnak is a mindennapokban.

Követőkben, nézőszámokat tekintve van komolyabb célkitűzésed? Szerepel a céljaid között ez a fajta pénzkereseti lehetőség és hírnév?

-Hülyeség lenne azt mondani, hogy egyáltalán semennyire sem érdekli egyik videóst sem, hogy mekkora összeg üti a markát. Természetesen ez egy jó dolog a YouTube-os tevékenykedésben, és ezzel nincs is semmiféle probléma. Viszont az már más dolog, hogy csak ezért csinálja-e az egészet, mert ha igen, akkor ott kezdődik a baj. Anno nem a pénzt vettem célba, hogy „Én most a pénzért kezdek el videózni!”, mert ott bukott volna az egész. Mindig is szerettem jobb kedvre deríteni az embereket, ezért szerettem volna ezt ilyen formában kiterjeszteni. Örömmel látom a kommentekből, személyes üzenetekből, hogy igenis kezd a célom megvalósulni. Csak remélni tudom, hogy a jövőben minél több ember arcára csalhatok majd egy mosolyt.

kitty

A csatornától eltekintve, mik a terveid, céljaid az életben?

-10.-es létemre, egyelőre szeretnék egy sikeres érettségi vizsgát, amiért ugye tennem is kell, nem is keveset. Nagyobb célkitűzéseim a jövőbeli foglalkozásommal kapcsolatban, hogy grafikus legyek, amihez szintén még hosszú út vezet, viszont mindent meg szeretnék tenni ennek érdekében. Addig is itt van nekem egy rengeteg fantasztikus élményt adó hobbi, a YouTube, és egy csodálatos nézőközönség.

Köszönjük az interjút, sok sikert a céljaid eléréséhez!


Kitty YouTube: https://www.youtube.com/channel/UC2nCcVUw9jtZ–qLLVxReng
Kitty Facebook: https://www.facebook.com/marmegintkitty/


Ajánlott cikk:

,,Senki nem volt aki normálisan csinálná, így belevágtam én” – AK

Hozzászólások

geex.hu

E-sport hírek a League of Legends, Counter-Strike és a
Hearthstone világából. PC és konzoljáték hírek, Cosplay.



Legújabb cikkek

Tweet-ek

Tavaszi MondoCon - Programok - https://t.co/VtqCvFV2Iq https://t.co/1hPVgD4p1V
CTM - Top 2 interjú és pakli - https://t.co/tmjWbH6l2S https://t.co/ZKZP1ZG2AZ
Egyedi Metin szerver készül - https://t.co/bRrjeANLdX https://t.co/ozuOFrxwa7

Flickr képek