Magyar LoLTV – Komoly változások a háttérben

A legtöbben észrevehették már, hogy nagyobb átalakuláson ment át hazánk közvetítő csapata, elég, ha csak a jobb technikai felszereltséget nézzük az új stúdiójukban. Április elsején tartottak a srácok egy zártkörű ,,lakásavató” bulit az új helyszínen, pár képet közzétehetünk most róla. Ez a változás egy hosszútávú terv része, amiről eddig hivatalosan nem kaptunk bejelentést. Most viszont Thanatos vezet be minket a háttérben zajló történésekről. 

Kérlek mutasd be, hogy jelenlegi felállásban, hogy kell elképzelnünk a Magyar LOLTV-t, mivel foglalkozik a csapat?

-Üdvözlöm az olvasókat és köszönöm a lehetőséget. A Magyar LOLTV kis hazánk első, hivatalos e-sport kommentátori csapata, melynek elsődleges célja, hogy a legnagyobb és legnépszerűbb League of Legends nemzetközi bajnokságokat elhozza magyar nyelven az érdeklődőknek. Ezen kívül rengeteg rendezvényen veszünk részt műsorvezetőként vagy hangulatfokozás céljából, ahogyan sokszor a háttérmunkákba is besegítünk.

Kinek milyen szerepe van a csapatban, hogyan jött össze így a csapat, hogyan csiszolódtatok össze?

-Mivel ez az egész történet 2012 óta íródik, így természetesen oldalakat lehetne megtölteni az elmúlt évek eseményeivel, ám megpróbálom röviden összefoglalni a dolgot. Német “Pierce” Ákos az “elkövető”, aki már idejekorán elkezdett foglalkozni a különböző e-sport közvetítések honosításával. Jó pár évbe telt, mire eljutott odáig, hogy társat talált maga mellé, onnantól viszont egyre komolyabb szintre tudtak lépni.

A jelenlegi kommentátori csapat kemény magja több, mint 2 éve dolgozik együtt, míg a legfrissebb kollégák is már legalább 6 hónapja nálunk vannak. Egyelőre 8 ember alkotja a Magyar LOLTV kommentátori stábját, akiket úgy gondolom, hogy a közvetítések iránt érzett elhivatottság és szerelem tart össze leginkább. Mivel van közös érdeklődés, sok időt töltünk együtt, így szerencsére egyáltalán nem volt nehéz az összecsiszolódás 🙂

Miért érezted / érzed úgy, hogy az e-sporttal szeretnél foglalkozni?

-Azt hiszem bátran mondhatom, hogy hosszú és viharos kapcsolatom van az e-sporttal, amely nem is oly rég, de révbe ért. Fiatalabb koromban játékos voltam, részt vettem a nagy közösségépítő kezdeményezésekben, számtalanszor világot váltottam, voltam én hazai és külföldi csapatok menedzsere, vagy a legnépszerűbb Counter-Strike oldalakon főszerkesztő és még ki tudja, hogy micsoda? Időbe telt, amíg megtaláltam a helyemet, ahol megfelelő módon tudtam érvényesülni, továbbá nagyon jót tett, hogy ennyi tapasztalattal gazdagodtam anno, így mára kifejezetten értem és érzem az e-sport iparát és területét. Pszichológusként is sokat foglalkozom a témával.

Hogy érzed, jelenleg a Magyar LOLTV mennyire befolyásos szereplője a hazai e-sportnak?

-Szerintem egyértelműen oszlopos tagjai vagyunk az itthoni közösségnek. A munkánk különleges, ráadásul minden egyéb játéknál népszerűbb a League of Legends idehaza, ami igaz a közvetítésekre is. Amikor egy rendszeres online közvetítés havonta elér 100.000 egyedi embert, akkor már a rendezvényeknek és egyéb szervezeteknek is megéri vele foglalkozni. Ráadásul óriási mennyiségű tudás és tapasztalat halmozódott fel nálunk, aminek köszönhetően sokszor keresnek meg minket szervezői, tanácsadói vagy szakértői feladatokkal is. Örömmel mondhatom, hogy rengeteg e-sport témájú eseményen veszünk részt, sokakat tudunk segíteni előrehaladásukban. Ráadásul nem kis munkánk van abban, hogy a lehetőségeinkhez képest tudjuk növelni a közönség számára elérhető rendezvények minőségét, amely nagyon fontos indikátora az e-sport elterjedésének.

Sokan észrevették már, és nem hivatalosan már tudható, hogy az új stúdiótok / működésetek mögött egy eddigieknél még komolyabb munka vette kezdetét Nálatok. Egy cég látta meg a csapatban a potenciált. Elmesélnéd nekünk, hogyan alakult ez ki, és mennyiben változtatja meg a dolgokat körülöttetek? Milyen terveitek vannak a jövőt tekintve?

-Ez szintén több éven át tartó komoly munka és fejlődés eredménye. A társaság kemény magja elhatározta, hogy mindent megtesz a Magyar LOLTV felemelkedéséért, így nagyon sok munkát vállaltunk, amely során számtalan partnerrel megismerkedtünk. Az egyik, így megismert szervezet meglátta bennünk a fantáziát, és közel 1 évnyi folyamatos kommunikáció, egy-két közös projekt és néhány megbeszélés után úgy döntöttünk, hogy együtt érdemes folytatnunk az utat a Magyar LOLTV és a hazai e-sport fejlesztésében. Ez egy win-win szituáció, mely során megújult a stúdiónk, továbbá szervezeti keretek közé került a munkavégzés, amelyre már nagyon nagy szükségünk volt. A jövőre vonatkozó elképzeléseink pedig arra irányulnak, hogy a partnerünkkel folytatott közös munka következtében hatalmas előrelépést tehessünk a LOLTV és a magyarországi, továbbá a közép-kelet-európai e-sport élet felélénkítése felé. Rengeteg lehetőség van ebben az együttműködésben, amiből nem csak mi fogunk profitálni, hanem a hazai e-sport szerepelőinek jelentős része, köztük a közönség is.

Pierce egyik régebbi stream-jében azt nyilatkozta, hogy „Én addig fogok gürizni, amíg minden egyes MagyarLoLTv tag, főállásban nem csinálja ezt, rendes pénzért” – kijelenthetjük, hogy Pierce vágya talán most teljesülni látszik?

-Nem feltétlen mernék beszélni Pierce vágyainak nevében, azt viszont bátran elárulhatom, hogy még jó néhány év kemény munka vár rá 😀 Viccet félre téve, vannak már olyan LOLTV tagok, akik főállásban tudnak foglalkozni a milliónyi teendőnkkel, ám még hosszú út van előttünk, mire minden lehetőséget sikerül kiaknázni. Arról nem is beszélve, hogy sokan egyetem mellett vagy éppen szenvedélyből csinálják ezt, így náluk amúgy sem jön szóba a teljes munkaidő. Nem panaszkodom, sőt, tökéletes irányba haladunk előre, ráadásul a fény is látszik már az alagút végén!

Köszönjük szépen a válaszokat, egy utolsó kérdéssel zárnánk a beszélgetést: A szubjektív véleményed szerint, lehetséges egy nemzetek közötti megmérettetés e-sport téren, ami az olimpiától független?

-Természetesen! Számtalan ilyen kezdeményezést látunk, ahol próbálnak több országot vagy régiót összeereszteni. Érdekesnek tartom a nemzeti válogatottak kialakításának ötletét. A régmúltban sok próbálkozás eléggé amatőrre sikeredett, viszont mostanában látok nagyon biztató jeleket. Azt biztosan állíthatom, hogy a közönséget érdekelnék az ilyen rendezvények, már csak jól meg kéne szervezni őket 😉

Köszönjük az interjút, kíváncsian várjuk a fejleményeket! 🙂


Gondoltad LoL-nap – Kvízjáték és 1v1 verseny

https://www.facebook.com/events/463160594064518


Ajánlott cikk:

Draktharr gyengülni fog a 7.15-ben

Hozzászólások

geex.hu

E-sport hírek a League of Legends, Counter-Strike és a
Hearthstone világából. PC és konzoljáték hírek, Cosplay.



Legújabb cikkek

Tweet-ek

Tavaszi MondoCon - Programok - https://t.co/VtqCvFV2Iq https://t.co/1hPVgD4p1V
CTM - Top 2 interjú és pakli - https://t.co/tmjWbH6l2S https://t.co/ZKZP1ZG2AZ
Egyedi Metin szerver készül - https://t.co/bRrjeANLdX https://t.co/ozuOFrxwa7

Flickr képek