Mozi

A Galaxis Őrzői 2 – Kritika

galaxis-orzoi

A Kritika spoileres tartalommal bír!

Az elmúlt hetek legnagyobb mozis durranása kétségtelenül a régóta várt: A galaxis őrzői 2. Nem véletlenül, hiszen az utóbbi fél évben maximális sebességgel robogott a hype-vonat, kaptunk soundtracket, láttunk ultra-vagányul a szörny szájába ugró Draxet, pici cuki Groot-bejátszásokkal volt tele a YouTube, és az immár közel negyven éve klasszikussá vált ’Én vagyok az apád!’ jelenet sem hiányozhatott.


Még az is kiváncsi volt a bébi Groottal megfejelt humoros családi újraegyesítésre, akit egyébként tojik a Marvel filmes univerzumára, a feketeöves rajongók pedig már a körmüket lerágva vágták a centit a premierig. Pedig legkésőbb a Batman V Superman után már megtanulhattuk volna: minél nagyobb a hájp, annál nagyobb lesz a pofára esés is.

Pozitív

  • A Marvelt látványban nem lehet leverni. Már pusztán a vizuális élményért érdemes beülni a moziba, többször is.
  • Több mint két órányi szórakozást tud nyújtani kicsiknek és nagyoknak egyaránt, akár ismerik a Marvel világát, akár nem. Ez az a film, amin garantáltan nevetni fogsz.
  • A retro hangulat zseniális
  • Dupla Stan Lee cameo
  • Adam

Negatív

  • Sok ponton erőltetett és manipulatív
  • Néhol kimondottan kínos
  • A karakterek személyiségváltozása nem minden esetben áldásos
  • Túl sok réteget akartak egyszerre belepakolni egy filmbe
  • 5 (öt!) after credit jelenet egyszerűen túl sok
8




Félreértés ne essék: A galaxis őrzői 2. egy rendkívül vicces, szórakoztató film, kicsiket és nagyokat egyaránt megfog, pazar hangulattal és zenei válogatással, a látványvilága pedig elképesztő. A képalkotási technológia már az előző részben is nagyon odavert, ezt most sikerült tovább fokozni. Groot táncai (és az egész létezése) mellett a polipszerű óriási szörnyetegtől Ego bolygójáig minden részletet hihetetlen profizmussal dolgoztak ki az alkotók. A legnagyobb bravúr mégis Kurt Russell és Sylvester Stallone digitális megfiatalítása volt. (Mert hogy utóbbinak a ráncait digitálisan vasalták ki, arra fogadni mernék.)

A történet nem túl bonyolult, de ez nem is elvárás egy szuperhős mozitól: a galaxis őrzőinek meg kell mentenie a galaxist. Ismét. Az ellenfél ezúttal Ego, az élő bolygó (Kurt Russell), aki történetesen Űrlord apja, és oly sok távol töltött év után most azért keresi meg a fiát, mert szüksége van Peter tőle örökölt különleges képességeire ahhoz, hogy megvalósíthassa az egész világot uraló (egyszersmind elpusztító) tervét. Mindeközben bepillantást nyerünk a fosztogatók életébe, az ott dúló viszályokba, Peter és Yondu kapcsolatába, Gamora és Nebula gyermekkorába egyaránt, valamint megismerkedhetünk a Szuverének tenyérbemászóan arrogáns és elitista népével. A történet tökéletes, az ellenfél pont megfelelően nagyszabású, erős, de azért legyőzhető, a kiegészítő szálak pedig pont elég fordulatot biztosítanak.

Guardians-of-the-Galaxy-Wallpaper-Roster-Nebula

James Gunn zseniálisan teremtette meg a hetvenes-nyolcvanas évek hangulatát, nem véletlenül machinált az akkori idők legnagyobb színészbálványaival és szimbólumaival. A Knight Ridertől Mary Poppinsig, Pacmantől a zenei repertoáron át Howardig, a kacsáig széles a múltidéző eszköztár. A célközönség 30 feletti része már emiatt a nosztalgia miatt garantáltan jól szórakozik, míg a fiatalabb korosztályt többek között a Szuverének kvázi videojátékként megélt csatája és a látványos jelenetek sora nyűgözheti le.

Hogy akkor mi a baj? A sokat akarás. Gunn az első részt a maga természetességében forgatta le, és olyat alkotott, amit akkor még a nagyközönség nem ismert, nem volt mihez viszonyítani. így aztán azt csinálhatott vele, amit igazán akart, úgy mutatta be a karaktereket és a történeteket, ahogy azt megálmodta, anélkül, hogy különösebben befolyásolta volna a nézők reakciója.

Az első rész sikerei viszont meghatározták a folytatás sorsát, csírájában ölve ki belőle minden potenciált. Immár ismert volt, mire vevő a közönség, és a stáb nem félt a nagykanálhoz nyúlni, ha az adagolásra került sor. Ha a nép imádja a bébi Groot táncolását, akkor kapnak egy rahedli táncikáló bébi Grootot. Ha a nép vevő ugyanezen Groot csekély szellemi képességeire és az ebből fakadó vicces helyzetekre, akkor most extra adagot kapnak belőle. Ha a kissé bunkó, és nagyon cinikus Mordály bejött, akkor most feltoljuk benne ezeket az értékeket. Határ a csillagos ég.

A legfájóbb pont mégsem Groot cukiságának indokolatlan túltolása, vagy Mordály elbunkósítása volt számomra, hanem Peter Quill karakterének sótlansága. Persze a történet miatt érthető, hogy Űrlord kevesebb vicces helyzetet produkál, de az olyan helyzetekben, amik adták magukat, ott is csak egy kanos és béna tinédzser szintjét tudta nyújtani. Az az Űrlord, aki a laza táncával az előző film első perceiben a szívembe lopta magát, a csajozógép, aki bármilyen faj nőegyedeiről ledumálja a bugyit, aki szemtelen, de rendkívül tökös tolvaj, aki képes lenne lelopni Darth Vader sisakját úgy, hogy az észre sem veszi, eltűnt. Vicces helyzetekben sem tud oldott lenni, amikor humorral próbálkozik, az is nyeszlett és erőltetett.

A másik ehhez fogható mértékű pálfordulás Drax karakterében volt tapasztalható. Drax, aki az előző részben, mindössze pár hónappal ezelőtt még azt sem tudta, mi az a szinonima és metafora, akinek az agya az elvont dolgokat képtelen volt felfogni, most képes a sunyiságra, az átverésre és a hazugságra. Korábbi bájos egyszerűségét most a bunkóságig tolták. Drax persze nem szó szerint bunkó, hisz amit mond, arról nem tudja, hogy sértő, azonban ezt a szituációt és az ebből adódó humort most szintén túladagolták.

Ezekre a személyiségváltozásokra (mert fejlődésnek nem feltétlenül nevezném) részben persze magyarázatot ad, hogy míg a szereplők az előző részben még idegenek voltak egymás számára, most már jobban ismerik egymást, és oldottabban viselkednek, előtörnek azon személyiségjegyeik is, amiket csak szűk körben mutatnak meg magukból.

Szerencsére olyan karakterekről is kapunk képet, akik az előző részben nem, vagy csak érintőlegesen szerepeltek, így nem volt mit elrontani bennük. Yondu és Nebula egyaránt telitalálat volt, mindkét karakter szépen felépített, nagyon badass, mégis esendő, hibákat elkövető és nagyon emberi személyiség, akikkel könnyű azonosulni, és a hibáikat megbocsájtva szeretni őket. Kurt Russell is hozza a tőle elvárt kötelezőt, remekül alakítja az öntelt Egot, egyszerre nagyon vagány és közben süt belőle a sunyiság, szóval jól lehet utálni. Ami egyébként azért is fontos, mert a legtöbb eddigi Marvel gonoszt nem igazán tudtam utálni, érzelmileg semlegesek voltak, sőt, volt, akit még talán támogatni is tudnék törekvéseiben.

A Mantist játszó Pom Klementieff nevét gyorsan meg kell tanulnunk helyesen betűzni, mert az imádnivalóan ártatlan és naiv karaktert jövőre is biztosan újralátjuk az Infinity Warban. Mantis és Drax kettőse egyébként – minden, a poén kedvéért beleerőltetett bunkóság ellenére- működött, a kialakuló érzelmi kapocs a film egyik legértékesebb eleme.

A film alapvetően érthető és hibáikkal együtt is szerethető karaktereket vonultat fel, akiknek olyan problémákkal kell megküzdeniük, amiket mi is jól ismerünk a hétköznapjainkból: szeretethiány, rossz, vagy nem létező szülőkép, bezárkózás, félelem a megnyílás miatti sebezhetőségtől. Akármerre nézünk, csupa olyan szereplőbe ütközünk, akinek vagy sosem volt családja (Mordály, Mantis), vagy elvesztette azt (Űrlord, Drax), esetleg a meglévő családja volt számára a pokol (Gamora, Nebula). A rengeteg lelki seb miatt mind félnek megnyílni, elfogadni, hogy immár lenne, aki szeresse őket.

root

De valahogy ezt a motívumot is túladagolták. Az alapvetően szórakoztatásra szánt szuperhős film tocsog ezekben az érzelmi hullámvasutat generáló szituációkban. A készítők egyszerre akartak mindent: testvérek drámája, apa-fiú kapocs (dupla apaképpel), árva lány- családját vesztett apa páros, szeretni nem merő harcos nő, az önutálat miatt magától mindenkit bunkósággal elmaró megkínzott lélek… A család, a Család, a CSALÁD. Nagy dózisban, percenként a képedbe beletolva emelik ki a család értékét. Ennek a fele is elég lett volna a filmbe.

A másik probléma az érzelmek erőltetése. Gunn patikamérlegen mérte ki a táncoló Groottól a rákos anya emlékéig, hogy miből mennyit, hány percet és hány mondatot kell adagolni ahhoz, hogy az épp megfelelő érzelmi reakciót kiváltsa. És ez átütött. Több ponton voltam nagyon is tudatában, hogy most masszívan manipulálva vagyok, hogy a film itt most nem mesélni akar, hanem az én érzelmeim kiváltására hajt. És ezt a nyíltan erőltetett érzelemkiváltást nem szeretem, ennél többet várnék a Marveltől.

A GotG 2. – talán pont emiatt – némely ponton átment önmaga paródiájába. Az apjával labdázó 34 éves Űrlord jelenete már nem humoros volt, nem és érzelmes, hanem jó esetben parodisztikus, de még inkább egyszerűen csak ciki. Ennél egy fokkal volt jobb a (Marvel és DC berkekben tavaly már rongyosra koptatott) „megölted az anyukámat” jellegű kitörés, ami kiegészítve az „és széttörted a walkmanemet” tagmondattal már tényleg nem lehet más, csak szándékos túltolás, egyfajta feszültségoldó humor, és ilyen értelemben még elviselhető.

david-guardian

Amit azonban egy hét alatt sem sikerült feldolgoznom, az David Hasselhoff jelenete volt. Nem túl ismert tény, de David Hasselhoff, a 80-as évek sztárja, az ember, aki egyszerre csinált ultramacsó sorozatokat (Knight Rider, Baywatch) és ultraciki zenei klipeket, a felelős a világtörténelem legkínosabb Marvel filmjéért, az 1998-as Nick Fury- Zűrös csodaügynök című ZS-kategóriás rettenetért. Sokan szisszentünk fel, mikor felröppent a hír, hogy szerepel a Galaxis őrzői folytatásában, ezért kész megkönnyebbülés volt, mikor megláttam a Peternél hordott rongyosra gyűrt újságkivágáson a fotóját, remélve, hogy ennyi szerepléssel meg is úsztuk. Épp ezért a harc közben kibontakozó megjelenése olyan sokkoló volt, hogy megálltam a fejlődésben. Egyszerre volt frappáns, nagyon ütős, és rendkívül, nagyon-nagyon-nagyon kínos pillanat, a disszonanciájával azonnali tudathasadást okozva, ami miatt az így széthasadt személyiségeim már egy hete vitatkoznak, hogy akkor most tulajdonképp ez a világ legjobb cameoja, vagy egy rendkívül rossz húzás volt-e Gunntól.

A történet legmegrázóbb része egyértelműen Yondu halála volt, ami dramaturgiai szempontból kiszámítható és szükségszerű volt, hisz a hitszegő fosztogató ezzel az áldozattal kaphatott feloldást Petertől és tőlünk is a bűneiért. Amikből akadt egy pár, és nem csak a többszörös ígéretszegés, ami miatt a fosztogatók is kiközösítették, hanem például az, hogy – minden jófejsége ellenére – Petert alapvetően egy fenyegető és szeretetet nélkülöző közegben nevelte fel. Hiába tudjuk, hogy megmentette Peter életét azzal, hogy nem szállította le az apjának, de ettől még a kisfiú, elszakítva a családjától, a saját fajától és mindentől, amit ismer, egy számára idegen és rémisztő környezetben nő fel, ahol folyamatosan halállal fenyegetik, és eszközként használják. Nem egy vidám gyerekkor… Nem véletlenül válik megbízhatatlan és érzelmileg gyerekszinten megrekedt, sérült felnőtté. Yondu az áldozatvállalásával mindezért feloldozást nyer, ahogy az megszokott minden rendes drámában, így már nyugodt szívvel lehet őt imádni.

Yondu halálát egyébként már a történet elején, az űr-kupiban meg lehet jósolni, ahol a fosztogatók vezérét, Stakar Ogordot játszó Sly megmondja neki, hogy az árulása miatt sosem lesz tradicionális fosztogató temetésben része. Ezen a ponton minden filmekben rutinos versenyző borítékolja, hogy mi bizony látni fogjuk Yondu temetését, és az bizony fosztogató temetés lesz. Ennyi kiszámíthatóság persze belefér a történetbe.

A Galaxis őrzői 2. mindezek ellenére egy rendkívül látványos és szórakoztató film, 135 percnyi garantált szórakozás, amit minden hibájával együtt nagyon lehet szeretni, olyan karakterekkel, akik örökre belopják magukat kicsik és nagyok szívébe egyaránt.

Lia


Ajánlott cikk:

Ghost in the Shell – Kritika

Hozzászólások

geex.hu

E-sport hírek a League of Legends, Counter-Strike és a
Herathstone világából. PC és konzoljáték hírek, Cosplay.



Tweet-ek

Miért pazaroljuk az időnket LoL-ra? -Kata in Wonderland- - https://t.co/Zz7cAHve4A https://t.co/7SPZOW3cpL
Újabb utalás Doomfist-ra a Blizzard-tól - https://t.co/PqHRu2jwo0 https://t.co/rhmU07NnKd
Nem csak a hősök frissülnek, ismét sok tárgy kap majd átalakítást - https://t.co/IEpBjG4tMD https://t.co/KymlgjXNvE

Flickr képek