Hőskinézet is jár a magas Honor-szintért

A Riot nem húzza tovább a kíváncsiskodók idegeit – bemutatja, hogy milyen további jutalmakra számíthatnak azok a játékosok, akik érdemesek egy-egy kitüntetésre a közösségtől.

A 7.12-ben bemutatkozó, frissített Honor rendszerről már beszámoltunk részletesebben korábban. Kiderült, hogy az új funkcióval teljes egészében megváltozik a kulcsdobás esélye, és a magas szintű játékosok nagyobb arányban részesednek a virtuális jutalmakból. A helyzet azonban tovább fokozódik, ugyanis a Riot bejelentette, hogy két exkluzív hőskinézet is visszatér, melyet a legbecsületesebb játékosok kapnak meg.

Ezeket a hőskinézeteket korábban a Barátmeghívás funkciójával lehetett megszerezni, ami nem volt a legkönnyebb – most már elég lesz jól teljesíteni a mérkőzésen, elérni az 5-ös Honor szintet és azt fenntartani.

Azok, akik legalább 3-as Honor szintet érnek el, részesülnek honor kapszulákban, melyekből kieshetnek a fentebb látható hőskinézetek, valamint hőstöredékek és kulcstöredékek. Így, a kulcstöredékek mellett már ezeket a ritka hőskinézeteket is meg lehet szerezni – és ki tudja mivel áll még elő a Riot?

Ti örültök az új rendszernek?


Ajánlott cikk:

Jövevények

Hozzászólások

geex.hu

E-sport hírek a League of Legends, Counter-Strike és a
Hearthstone világából. PC és konzoljáték hírek, Cosplay.



Tweet-ek

Egyedi Metin szerver készül - https://t.co/bRrjeANLdX https://t.co/ozuOFrxwa7
Zsomac Interjú - Clash Royale - https://t.co/Ti3ojxlkUf https://t.co/65GNyStBLK
Clean Feed - Az első LoL-elemzős hazai műsor - https://t.co/a5jHBjatg4 https://t.co/esyOaQRwbC

Flickr képek